
JELENTKEZZ IDÉN IS ALAPOZÓ KURZUSUNKRA!
Hagyományos kínai orvoslás
ALAPTANFOLYAM
Napjaink általános szemlélete, hogy az egészségünk egy tőlünk független állapot, passzív szereplő elszenvedői vagyunk annak, ha valami elkezd rosszul működni a szervezetünkben, a felelősség pedig kizárólag a minket kezelő orvosé. Ez az első olyan mítosz, amelyet szeretnénk lerombolni. A Kínai orvoslás alaptanfolyam kiemelt figyelmet fordít az emberi test működésének holisztikus szemléletű megismerésére, hiszen diagnosztikai módszerei mai napig tökéletesen képesek megmagyarázni, megértetni hogyan keletkeznek a tüneteink és megválaszolják a tünetek mögött rejlő okokat.
A tanfolyam a több éves hagyományos kínai orvosi egyetem kivonatát tartalmazza, ugyanakkor a tanfolyamon bepillantást nyerünk a modern endokrinológia, és laborértékek elemzésének alapjaiba is. Az ősi keleti tudás, valamint a modern nyugati világ megoldásainak ötvözése új dimenziót jelent a gyógyításban.
Akitől tanulhatsz
„Holisztikus gyógyítóként az egészségtudatosság fontosságát igyekszem átadni a pácienseknek és a hallgatóknak. Azt a nézetet, hogy nem áldozatai vagyunk a körülményeknek, hanem igenis sokat tehetünk magunkért azzal, ha odafigyelünk testünk jelzéseire, megértjük a működését és megőrizzük egészségünket, megelőzzük a betegségeket. Az emberek többsége nem így éli az életét, ezért időbe telik az áthangolódás. E folyamat előrelendítése számomra az egyik leghangsúlyosabb feladat a munkámban. Ugyanakkor orvosként azt is felemelő látni, amikor valakit sikerül meggyógyítani az endometriózisból, PCO szindrómából, amikor csökkenteni tudom a stroke utóhatásait vagy egy lebénult végtagot újra mozgásra tudok bírni. Ugyanis a hagyományos kínai gyógyászatnak ezekre gyors, kíméletes és hatékony eszköztára van.”
Papp János
hagyományos kínai orvos

A tanfolyamról röviden
A tanfolyam 80%-ban online is elvégezhető, csak a gyakorlati oktatás napjain kötelező a személyes részvétel. Az online anyagok később visszanézhetőek.
Kinek ajánljuk?
- akik szeretnék megérteni, hogy hogyan működik a szervezetünk, és nyitottak egy új személetmódra
- akik szeretnének a mikrokörnyezetükön segíteni, például saját gyermekükön, szülőkön, barátokon, szeretteiken
- akik szeretnék megérteni a Covid19 vírusfertőzés után megmaradt tüneteiket
Holisztikus szemlélete révén hasznos lehet masszőröknek, orvosoknak, természetgyógyászoknak, edzőknek.
Szerezhető végzettség

A Kínai orvoslás alaptanfolyamon egy teljesen új szemléletmóddal ismertetünk meg és rengeteg olyan információt osztunk meg, amelyet azonnal be tudsz építeni a meglévő praxisodba is. A tanfolyam 90%-ban elméleti jellegű, az utolsó két oktatási napon tartjuk a gyakorlatot. A gyakorlati részt otthoni gyakorlással lehet később elmélyíteni, illetve van lehetőség a mestertanfolyamon a tanultakat magasabb szintekre emelni.
A tanfolyam vizsgával zárul, 11 szakmai kreditpontot ér és akkreditált felnőttképzésnek számít.
A ráépülő mestertanfolyamot végzettek részére oklevél kerül átadásra, TuiNa masszőr végzettséggel (mely Kínában a masszőrök legelitebb szintje). Mestertanfolyamot végzett hallgatóink az ország számos pontján nyitottak önálló praxist vagy építették be a tanultakat meglévő vállalkozásukba.
- a holisztikus szemlélet rendszere és alapjai
- alapvető hormonrendszeri (endokrin) ismeretek
- mozgásszervi vizsgálati módszerek és anatómiai ismeretek
- 250 legfontosabb akupunktúrás pont kínai elnevezése, csatornái, elhelyezkedése, indikációi
- Fu és Zhang szervek kapcsolódási rendszerei
- 32 eredeti kéztechnika (gyakorlatban)
A tanfolyam egyedülálló, mert...
Kezdőként és végzett masszőrként is csatlakozhatsz: a tanfolyamon az alapoktól indulunk, mindenki számára érthető módon, tehát nincs szükség előképzettségre - a tanfolyam pedig mindössze 5x2 napodat (hétvégédet) veszi igénybe, ráadásul online is követhető.
a HKO több ezer éves tudáson alapszik, melyet a kínai kultúrában a császárok kora óta sikeresen alkalmaznak, és a civilizációs betegségek (magas vérnyomás, reflux, stressz) esetén is ugyanilyen hatékonysággal működik.
csak természetes gyógymódokat alkalmazunk. Akupunktúrát, gyógynövényeket, reflexológiát, célzott masszázstechnikákat, relaxációs technikákat
a tanfolyam 80%-ban online is elvégezhető, csak a gyakorlati oktatás napjain kötelező a személyes részvétel az órákon
Gyakori kérdések
Görgess kicsit lejjebb és az „Fizetési feltételeknél’ tudsz jelentkezni a tanfolyamra. A gombok a fizetési oldalra irányítanak át, ahol meg kell adnod a számlázási adataidat, majd átirányít az OTP Simple biztonságos kártyás fizetési oldalára.
Figyelem: amennyiben a bankkártyás fizetés a kétlépcsős azonosítás miatt nem sikerül, úgy a a Medical Healing Point Kft 10400951-50526585-76701005 számlaszámára (K&H Bank) is befizetheted a tandíjat. Ebben az esetben kérjük, hogy írj egy e-mailt az [email protected] címre (milyen néven történt az utalás, számlázási cím, e-mail, telefonszám) vagy hívj minket telefonon : +36 30 630 63 96.
Jelentkezésedet oktatásszervező kolléganőnk kapja meg, aki hamarosan e-mailben tájékoztat a tanfolyam részleteiről (oktatási napok felépítése, oktatási anyagok, stb.)
Részben igen, a tanfolyam 80%-a online is elvégezhető, csak az utolsó két hétvégi alkalommal kötelező a személyes részvétel, mert azokon az alkalmakon gyakorlati oktatást tartunk. Az online anyagok később visszanézhetőek.
A Kínai orvoslás alaptanfolyam elvégzésének nincs semmilyen előfeltétele; akkor is csatlakozhatsz, ha soha életedben nem foglalkoztál még masszázzsal, természetgyógyászattal, gyógyítással.
Annyit kérünk, hogy légy nyitott és befogadó – a tanfolyamon ugyanis teljesen más szemléletben közelítjük meg az emberi test működését, mint ahogyan azt biológia órán tanultad 🙂.
Tanfolyamunk akkreditált felnőttképzés, azaz a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elfogadta és hitelesítette tanfolyamunk tematikáját, kereteit és hitelesítette az általa szerezhető tudást és gyakorlatot.
Az egészségügyi dolgozók továbbképzési rendszerében a szabadon választható szekcióban a tanfolyam elvégzése (vizsgával) 11 kreditpontot ér.
A Kínai orvoslás alaptanfolyamhoz saját oktatási anyagot biztosítunk, A4-es, spirálozott formában, melynek árát a tandíj tartalmazza A hatékony tanuláshoz szoktuk javasolni segédanyagok megvásárlását (pl. akupunktúrás atlasz), ez azonban nem kötelező.
A tanfolyamot Papp János, a Medical Healing Point vezető hagyományos kínai orvosa irányítja, azonban a képzés során vendégelőadókat is rendszeresen meghívunk.
A tanfolyami díjat teljesítheted utalással (bankszámlaszámot a jelentkezést követő visszaigazoló e-mailben küldünk) vagy a helyszínen készpénzben.
- A tanfolyami árban található egy regisztrációs díj (100.000 Ft), amely visszamondás esetén nem jár vissza, de beszámítható más tanfolyamunkba.
- A díj ezen felül eső részét visszafizetjük számodra, ha nem tudsz részt venni a tanfolyamon.
- Visszamondásra legkésőbb a tanfolyam megkezdése előtti napig van lehetőség.

Tanulóink véleménye
Jelentkezés
TANFOLYAM DÍJA
Szeptember 8-ig.-
100 000 Ft regisztrációs díj fizetésével foglalható a hely, majd a fennmaradó 400 000 Ft szeptember 8-ig fizetendő.
Bizonytalan vagy?
Ha nem tudod, hogy neked való-e ez a képzés és még bizonytalan vagy a csatlakozással kapcsolatban, akkor gyere és vegyél részt 2 napos alapozó kurzusunkon és ha megtetszett, folytathatod tovább a tanfolyamot. A 2 napos kurzus ára 50.000Ft, online is részt vehetsz rajta és egy hónapig visszanézhető. Amiről szó lesz a kurzuson:
- a hagyományos kínai orvoslás jellegzetességeiről
- kínai orvostudomány és a nyugati orvoslás közötti különbségekről
- a yin-yang elméletről, és az elmélet alkalmazásáról az emberi szervezetben
- kínai gyógynövények természetéről
ALAPOZÓ KURZUS
Szeptember 8-ig.-
Online is csatlakozhatsz, és ha a tanfolyam folytatása mellett döntesz, az alapozó kurzus díját beleszámítjuk a tanfolyam díjába.
Tanfolyam időpontok
2023-2024
- Szeptember 9-10.
- Október 14-15.
- November 11-12.
- Január 13-14.
- Február 10-11.
- Vizsga: 2024. március 29. (péntek)
Oktatási helyszín
Medical Healing Point
1063 Budapest, Szinyei Merse Pál u. 6.
- 1-es metróval a Kodály köröndtől pár perc sétára, 4-6-os villamos Oktogon megállójától pedig kb. 10 perc sétára található
- Ha autóval érkezel, akkor a környező utcákban van parkolási lehetőség, de a legközelebbi mélygarázst a Westend City Center bevásárlóközpontban találod, ami körülbelül 15 perces sétára van az oktatási helyszíntől.