fbpx

Gerincprotokoll módszer - innováció a gyógyításban

gerincprotokoll eljárás egy egyedülálló magyar fejlesztésű kezeléssor, melyet Papp János hagyományos kínai orvos, a Medical Healing Point Egészségközpont vezetője hozott létre. A módszer két modulra épül, a nyak- és a derékprotokollra. A két modul önmagában is használható, azonban a legeredményesebben együtt alkalmazandók.

A protokoll eljárások ötvözik a modern nyugati oszteopátia, a hagyományos kínai orvoslás manuálterápiás módszereit, de kölcsönvesz technikákat a Dorn, Alexander  és a Cranioszakrális terápiákból, a csontkovácsolásból és természetes az ősi kínai TuiNa masszázsból.  A meghatározott sorrendben végzett lazító és nyújtó fogások, valamint a kinesiotape és a fülakupunktúra együttes alkalmazása biztosítja a gyors és eredményes gyógyulást.

Az 5 napos tanfolyamot követően tanulóink képessé válnak arra, hogy pontosan meg tudják állapítani, mi okozza a problémát, a fájdalmat, és hogyan lehet ezen az állapoton a derékprotokoll segítségével leghatékonyabban segíteni.

A  Gerincprotokoll tanfolyamokon kiemelt figyelmet fordítunk az emberi test működésének holisztikus szemléletű megismerésére, hiszen az általunk oktatott diagnosztikai  módszerek  tökéletesen képesek megmagyarázni, megértetni hogyan keletkeznek a tüneteink, és megválaszolják a tünetek mögött rejlő okokat.

Célunk, hogy a szakemberek, akik elvégzik képzésünket valóban megértsék ezek az összefüggéseket, és így saját technikájukat is tökéletesíthessék, önállóan is  hatékony és testre szabott megoldásokat találjanak pácienseik panaszaira.

Milyen panaszok, tünetek esetén alkalmazható a gerincprotokoll?

Derékprotokoll

  • hát, derék fájdalmak
  • merevség érzés a derékban 
  • lumbágó
  • isiász
  • ülőideg gyulladás 
  • piriformis szindróma 
  • csípő fájdalmak
  • térd fájdalmak
  • lábba kisugárzó fájdalmak
  • nehézkes járás
  • térd bizonytalansága esetén (pl. lépcsőzéskor)

Nyakprotokoll

  • tartós fejfájás, szédülés
  • fülzúgás
  • nyakmerevség
  • nyakfájdalmak 
  • befagyott váll
  • nyak, váll beszűkült mozgás tartománya
  • mellkasi nyomásérzés
  • mell nyirokrendszerének elzáródásából adódó fájdalmak, csomók stb.
  • tenisz-, golfkönyök 
  • ínhüvelygyulladás
  • ülőmunka következtében kiaalakult mozgásszervi panaszok

Papp János
hagyományos kínai orvos, a Gerincprotokoll megalkotója

"Holisztikus gyógyítóként az egészségtudatosság fontosságát igyekszem átadni a pácienseknek és a hallgatóknak. Azt a nézetet, hogy nem áldozatai vagyunk a körülményeknek, hanem igenis sokat tehetünk magunkért azzal, ha odafigyelünk testünk jelzéseire, megértjük a működését és megőrizzük egészségünket, megelőzzük a betegségeket. Az emberek többsége nem így éli az életét, ezért időbe telik az áthangolódás. E folyamat előrelendítése számomra az egyik leghangsúlyosabb feladat a munkámban. Ugyanakkor orvosként azt is felemelő látni, amikor valakit sikerül meggyógyítani az endometriózisból, PCO szindrómából, amikor csökkenteni tudom a stroke utóhatásait vagy egy lebénult végtagot újra mozgásra tudok bírni. Ugyanis a hagyományos kínai gyógyászatnak ezekre gyors, kíméletes és hatékony eszköztára van."
Papp János
HKO orvos, a Holistic Academy vezető tanára

Kiknek ajánljuk a tanfolyamok elvégzését?

  • masszőröknek, gyógytornászoknak, manuálterapeutáknak és természetgyógyászoknak, akik szeretnék a meglévő technikáikat fejleszteni, elmélyíteni, hozzáadni a kezelési protokolljukhoz

  • akik szeretnének külföldön is elhelyezkedni ezzel a szakmával és szeretnék érdeklődésüket jól fizető hivatássá tenni

  • akik szeretnék megérteni, hogy milyen okok húzódnak meg a panaszok mögött

  • akik szeretnének tartós, valós gyógyulást elérni pácienseiknél

  • akik szeretnék megérteni, hogy hogyan működik a szervezetünk, és nyitottak egy új személetmódra

  • akik növelni szeretnék bevételeiket

  • akik egy jövedelmező új szakmát szeretnének elsajátítani

  • akik professzionális szinten szeretnének gyógyítani

2

Hatékony

Nem csak alkalmazni fogod tudni a tanultakat, de mélységeiben érted meg a mozgásszervek és az emberi test működését.

Egyedülálló

Papp János 7 éves masszőri tapasztalatát egészítette ki hagyományos kínai orvosi tudásával, így hozva létre az egyedülállóan hatékony és komplex módszert.

Eredményes

Bizonyos esetekben akár 80%-os javulás is elérhető egy kezeléssel. Hosszú távú terápiával és a páciens közreműködésével maximális eredményeket érhetünk el.

Jövedelmező

Egészségközpontunkban a Gerincprotokoll kezelés díja 30.000 Ft, és tanulóinknak is a lehetőségekhez mért hasonló árképzést ajánljuk.

Tanulóink visszajelzései tanfolyamainkról

A tanfolyamok tematikája

Derékprotokoll

  • 1. nap:
  • 2. nap: 
  • 3. nap:
  • 4. nap:
  • 5. nap:

Nyakprotokoll

  • 1. nap:
  • 2. nap: 
  • 3. nap:
  • 4. nap:
  • 5. nap:

Gerincprotokoll oktatóink

Viland Fanny

gyógytornász, elméleti oktató

Papp János

hagyományos kínai orvos, vezető oktató

Kránicz Róbert

gerincprotokoll specialista és oktató

A leggyakoribb kérdések, amelyek benned is felmerülhetnek

Tanfolyamainkat 2022. őszén indítjuk, és hamarosan az oldalon is feltüntetjük a pontos időpontokat. Ha nem szeretnél lemaradni, írj nekünk az [email protected] e-mail címre vagy iratkozz fel a lap alján, és elsőként értesítünk a tanfolyam indulásáról!

Tanfolyamunk akkreditált felnőttképzés, azaz a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elfogadta és hitelesítette tanfolyamunk tematikáját, kereteit és hitelesítette az általa szerezhető tudást és gyakorlatot. 
Az egészségügyi dolgozók továbbképzési rendszerében a szabadon választható szekcióban a tanfolyam elvégzése (vizsgával) 11 kreditpontot ér. 

A tanfolyam kidolgozója és fő gyakorlati oktatója Papp János, a Medical Healing Point vezető hagyományos kínai orvosa , a módszer kifejlesztője. Az elméleti napokat Viland Fanni gyógytornász tartja, és szintén gyakorlati oktatónk Kránicz Róbert gerincprotokoll specialista.

A tanfolyam részletes árazását az oldal alján találod meg. Ha időben jelentkezel, Early Bird kedvezményünket is elcsípheted.

A tanfolyami díjat teljesítheted utalással (bankszámlaszámot a jelentkezést követő visszaigazoló e-mailben küldünk) vagy a helyszínen készpénzben.

  • A tanfolyami árban található egy regisztrációs díj (60.000 Ft), amely visszamondás esetén nem jár vissza, de beszámítható más tanfolyamunkba.
  • A díj ezen felül eső részét visszafizetjük számodra, ha nem tudsz részt venni a tanfolyamon.
  • Visszamondásra legkésőbb a tanfolyam megkezdése előtti napig van lehetőség.

Az oktatási napokat a www.holisticacademy.hu oldalon hamarosan közzétesszük.

Gerincprotokoll tanfolyam csomagok

Nyak- vagy derékprotokoll

2022. október 1-ig (egyösszegben)
Hamarosan
  • Részvétel az elméleti oktatáson
  • Részvétel a gyakorlati oktatáson
  • Nyomtatott segédanyagok, ábrák
  • Tartalmazza a regisztrációs díjat
  • Tankönyv

Nyak- és derékprotokoll együtt, egy összegben történő fizetéssel

2022. október 1-ig (egyösszegben)
Hamarosan
  • Részvétel a nyakprotokoll elméleti oktatáson
  • Részvétel a derékprotokoll elméleti oktatáson
  • Részvétel a nyakprotokoll gyakorlati oktatáson
  • Részvétel a derékprotokoll gyakorlati oktatáson
  • Nyomtatott segédanyagok, ábrák
  • Tartalmazza a regisztrációs díjat
  • Tankönyv

Nyak- és derékprotokoll együtt, részletfizetéssel

1+3 részletben
Hamarosan / hó
  • Részvétel a derékprotokoll elméleti oktatáson
  • Részvétel a nyakprotokoll elméleti oktatáson
  • Részvétel a derékprotokoll gyakorlati oktatáson
  • Részvétel a nyakporotokoll gyakorlati oktatáson
  • Nyomtatott segédanyagok, ábrák
  • Regisztrációs díj + 3 részlet
  • Tankönyv

Ha nem szeretnél lemaradni a tanfolyamokról, iratkozz fel!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindenről elsőként értesülhess!

Oktatási helyszínünk

livi

Képzéseinket Budapesten a Medical Healing Point Egészségközpontban tartjuk, az Andrássy út közvetlen szomszédságában, a Kodály köröndnél.

Autóval a közeli utcákban tudsz parkolni, tömegközlekedéssel pedig az 1-es metró (földalatti) és a 105-ös busz Kodály körönd megállójától 3 perc sétával, a 72-es trolibusz Szinyei Merse Pál megállójától 5 perc sétával megközelíthető.