fbpx

kínai orvoslás alaptanfolyam holistic academy

akkreditált

Kínai orvoslás alaptanfolyam 

október 2-től — online részvétellel is

Ismerd meg az emberi szervezet működését a több ezer éves holisztikus szemléletű hagyományos kínai orvoslás szemszögéből. Tanfolyamunkon az kínai orvostan alapjain túl foglalkozunk a modern endokrinologia alapjaival, azaz a hormonalis rendszer összefüggéseivel is.

kínai orvoslás alaptanfolyam - TuiNa - Holistic Academy

Az ősi keleti tudás és a modern nyugati világ megoldásainak ötvözése új dimenziót jelent a gyógyításban.

Napjaink általános szemlélete, hogy az egészségünk egy tőlünk független állapot, passzív szereplő elszenvedői vagyunk annak, ha valami elkezd rosszul működni a szervezetünkben, a felelősség pedig kizárólag a minket kezelő orvosé. Ez az első olyan mítosz, amelyet szeretnénk lerombolni.

A Kínai orvoslás alaptanfolyamon kiemelt figyelmet fordítunk az emberi test működésének holisztikus szemléletű megismerésére, hiszen a kínai orvoslás diagnosztikai módszerei mai napig tökéletesen képesek megmagyarázni, megértetni hogyan keletkeznek a tüneteink, és megválaszolják a tünetek mögött rejlő okokat.

A tanfolyam a több éves hagyományos kínai orvosi egyetem kivonatát tartalmazza, ugyanakkor a tanfolyamon bepillantást nyerünk a modern endokrinológia, és laborértékek elemzésének alapjaiba is. 

"Holisztikus gyógyítóként az egészségtudatosság fontosságát igyekszem átadni a pácienseknek és a hallgatóknak. Azt a nézetet, hogy nem áldozatai vagyunk a körülményeknek, hanem igenis sokat tehetünk magunkért azzal, ha odafigyelünk testünk jelzéseire, megértjük a működését és megőrizzük egészségünket, megelőzzük a betegségeket. Az emberek többsége nem így éli az életét, ezért időbe telik az áthangolódás. E folyamat előrelendítése számomra az egyik leghangsúlyosabb feladat a munkámban. Ugyanakkor orvosként azt is felemelő látni, amikor valakit sikerül meggyógyítani az endometriózisból, PCO szindrómából, amikor csökkenteni tudom a stroke utóhatásait vagy egy lebénult végtagot újra mozgásra tudok bírni. Ugyanis a hagyományos kínai gyógyászatnak ezekre gyors, kíméletes és hatékony eszköztára van."
Papp János
HKO orvos, a Holistic Academy vezető tanára

Kinek ajánljuk a tanfolyamot?

Érdeklődőknek

  • akik szeretnék megérteni, hogy hogyan működik a szervezetünk, és nyitottak egy új személetmódra

  • akik szeretnének a mikrokörnyezetükön segíteni, például saját gyermekükön, szülőkön, barátokon, szeretteiken.

  • akik szeretnének felkészülni a Covid 19 járvány esetleges következő hullámára, illetve a későbbiekre jósolt járványos időszakok kapcsán előrelátó döntéseket hozni

  • akik szeretnék megérteni a Covid 19 vírusfertőzés után megmaradt tüneteiket , betegsége lefolyását, okait, rendszerét.

Masszőröknek, orvosoknak, természetgyógyászoknak

  • akik szeretnének pontosabb diagnózist felállítani és hatékonyabb kezelést nyújtani.

  • akik friss tudásra, szakmai megújulúsra vágynak

  • akik szeretnének a vállalkozásukba egy gyorsan megtérülő, a célzottabb ás hatékonyabb kezelések nyomán pedig nagyobb vendég-elégedettséggel járó új szolgáltatást beépíteni

kínai orvoslás alaptanfolyam - TuiNa - Holistic Academy
Kezeld hatékonyabban a hozzád fordulók mozgásszervi, belgyógyászati panaszait!

A Kínai orvoslás alaptanfolyam segítségével olyan mélységben és minőségben ismered meg az emberi test működésének összefüggéseit, hogy nem csak a vendégeid panaszainak okára, eredetére látsz rá, de lépésről lépésre vissza tudod vezetni az egészséges állapot felé. Legyen az egy makacs ízületi fájdalom, izomfájdalom, letapadás vagy akár valamely belső szerv eltérő működése (pl. emésztési problémák, ödéma, a női ciklussal kapcsolatos nehézségek.)

Megtanulod felismerni a vendéged bőrének és viselkedésbeli változásainak értelmezését, amelyen keresztül még ki nem alakult állapotok megjelenésére is következtetni tudsz – ezen keresztül pedig megelőzni egy komolyabb kóros állapot kialakulását. Az akupunktúrás pontok ismerete pedig abban segít, hogy a belső szervekhez tartozó pontok megfelelő, nyomással történő stimulálásán keresztül a hiányállapotban lévő szervek működését optimalizálni tudd.

Kínai orvoslás alaptanfolyam - Holistic Academy

A Kínai orvoslás alaptanfolyam egyedülálló, mert

  • kezdőként és végzett masszőrként is csatlakozhatsz: a tanfolyamon az alapoktól indulunk, mindenki számára érthető módon, tehát nincs szükség előképzettségre - a tanfolyam pedig mindössze 5x2 napodat (hétvégédet) veszi igénybe, ráadásul online is követhető

  • a HKO több ezer éves tudáson alapszik, melyet a kínai kultúrában a császárok kora óta sikeresen alkalmaznak, és a civilizációs betegségek (magas vérnyomás, reflux, stressz) esetén is ugyanilyen hatékonysággal működik.

  • csak természetes gyógymódokat alkalmazunk. Akupunktúrát, gyógynövényeket, reflexológiát, célzott masszázstechnikákat, relaxációs technikákat

  • megtanulod felismerni az egyes tünetek közötti összefüggéseket

A leggyakoribb kérdések, amelyek benned is felmerülhetnek

kínai orvoslás alaptanfolyam
Hogyan tudok jelentkezni a tanfolyamra?

A weboldal alján található „Jelentkezem Early Bird befizetéssel” vagy „Jelentkezem regisztrációs díj befizetéssel” gombokra kattintva. A gombok a fizetési oldalra irányítanak át, ahol meg kell adnod a számlázási adataidat, majd átirányít az OTP Simple biztonságos kártyás fizetési oldalára. 

Figyelem: amennyiben a bankkártyás fizetés a kétlépcsős azonosítás miatt nem sikerül, úgy a a Medical Healing Point Kft 10400951-50526585-76701005 számlaszámára (K&H Bank) is befizetheted a tandíjat. Ebben az esetben kérjük, hogy írj egy e-mailt az [email protected] címre (milyen néven történt az utalás, számlázási cím, e-amil, telefonszám)

Jelentkezésedet oktatásszervező kolléganőnk kapja meg, aki hamarosan e-mailben tájékoztat a tanfolyam részleteiről (oktatási napok felépítése, oktatási anyagok, stb.)

Milyen előfeltételei vannak a tanfolyam elvégzésének?

A Kínai orvoslás alaptanfolyam elvégzésének nincs semmilyen előfeltétele; akkor is csatlakozhatsz, ha soha életedben nem foglalkoztál még masszázzsal, természetgyógyászattal, gyógyítással.
Annyit kérünk, hogy légy nyitott és befogadó – a tanfolyamon ugyanis teljesen más szemléletben közelítjük meg az emberi test működését, mint ahogyan azt biológia órán tanultad 🙂

Mit jelent az akkreditált tanfolyam?

Tanfolyamunk akkreditált felnőttképzés, azaz a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elfogadta és hitelesítette tanfolyamunk tematikáját, kereteit és hitelesítette az általa szerezhető tudást és gyakorlatot. 
Az egészségügyi dolgozók továbbképzési rendszerében a szabadon választható szekcióban a tanfolyam elvégzése (vizsgával) 11 kreditpontot ér. 

Szükségem lesz-e tankönyvekre?

A Kínai orvoslás alaptanfolyamhoz saját oktatási anyagot biztosítunk, A4-es, spirálozott formában, melynek árát a tandíj tartalmazza A hatékony tanuláshoz szoktuk javasolni segédanyagok megvásárlását (pl. akupunktúrás atlasz), ez azonban nem kötelező

Kiktől fogok tanulni?

A tanfolyamot Papp János, a Medical Healing Point vezető hagyományos kínai orvosa irányítja, azonban a képzés során vendégelőadókat is rendszeresen meghívunk.

Mennyibe kerül a tanfolyam?

A tanfolyam részletes árazását az oldal alján találod meg. Ha időben jelentkezel, Early Bird kedvezményünket is elcsípheted.

Hogyan tudom kifizetni a tanfolyamot?

A tanfolyami díjat teljesítheted utalással (bankszámlaszámot a jelentkezést követő visszaigazoló e-mailben küldünk) vagy a helyszínen készpénzben.

Mi a teendő, ha jelentkeztem, de nem tudok rész venni a tanfolyamon?
  • A tanfolyami árban található egy regisztrációs díj (60.000 Ft), amely visszamondás esetén nem jár vissza, de beszámítható más tanfolyamunkba.
  • A díj ezen felül eső részét visszafizetjük számodra, ha nem tudsz részt venni a tanfolyamon.
  • Visszamondásra legkésőbb a tanfolyam megkezdése előtti napig van lehetőség.
Mikor vannak az oktatási napok?

A tanfolyam 5 hétvége (10 nap) az alábbi napokon:

  • október 2-3.
  • november 6-7.
  • január 8-9.
  • február 5-6.
  • március 12-13.
  • + vizsganap: március 20.
kínai orvoslás alaptanfolyam - TuiNa - Holistic Academy

Ezekkel az ismeretekkel gazdagodsz a képzés során

A Kínai orvoslás alaptanfolyamon egy teljesen új szemléletmóddal ismertetünk meg és rengeteg olyan információt osztunk meg, amelyet azonnal be tudsz építeni a meglévő praxisodba is. A tanfolyam 90%-ban elméleti jellegű, az utolsó két oktatási napon tartjuk a gyakorlatot. A gyakorlati részt otthoni gyakorlással lehet később elmélyíteni, illetve van lehetőség a mestertanfolyamon a tanultakat magasabb szintekre emelni

  • a holisztikus szemlélet rendszere és alapjai

  • alapvető hormonrendszeri (endokrin) ismeretek

  • mozgásszervi vizsgálati módszerek és anatómiai ismeretek

  • 250 legfontosabb akupunktúrás pont kínai elnevezése, csatornái, elhelyezkedése, indikációi

  • Fu és Zhang szervek kapcsolódási rendszerei

  • 32 eredeti kéztechnika (gyakorlatban)

Korábbi hallgatóink ezt mondják rólunk

Tibor
Tovább olvasom
Véleményem szerint mindkét előadó kuriózum, Papp János elméleti órái nagyon élvezetesek, mindig új információkat kapunk és minden felmerülő kérdésünket megválaszolta. Lü mester pedig Európában is egyedülálló a tudásával és a módszerével ahogy mindezt átadta nekünk. Nagyon jó döntés volt ide jelentkezni. A legjobb!
András
Tovább olvasom
Orvosi Egyetemet végzett emberként is lenyűgöző számomra a Tuina masszőrök alapos anatómiai ismerete, szakértelme. Miközben a test egészére (holisztikusan) képesek tekinteni, és azzal ilyen módon foglalkozni, pontosan ismerik a kötő- támasztó szövetek elhelyezkedését, azok esetleges patológiájára utaló, alarmírozó tüneteit. Ezen felül felkészültek mélyebb, belgyógyászati panaszokat sejtető, külső jelek felismerésében is.
kínai orvoslás alaptanfolyam
Gábor
Tovább olvasom
Maximálisan elégedett vagyok, a kínai orvoslással olyan terület nyílt meg előttem, amely nagyban segíti a munkám, lelkesen tanultam. A legjobb helyre jöttem, az órák élvezetesek, rengeteg elméleti és gyakorlati ismerettel gazdagodtam. Különösen nagy előny, hogy olyan tanároktól tanulhatunk, akik Kínában sajátították el az ismereteket.

A Kínai orvoslás alaptanfolyam ára

Regisztrációs díj: 60.000, ami beleszámít a tanfolyam díjába (ezt jelentkezéskor kérjük befizetni), a határidőig pedig a fennmaradó összeget egyösszegben befizetni.
A regisztrációs díjat nem áll módunkban visszafizetni, azonban beszámítható más tanfolyamba.

Early bird kedvezmény

2021. október 1-ig (egyösszegben)
400 000Ft 350.000 Ft
  • Részvétel az elméleti oktatáson
  • Részvétel a gyakorlati oktatáson
  • A tanfolyam spirálozott jegyzete
  • Nyomtatott segédanyagok, ábrák
  • Tartalmazza a regisztrációs díjat

Normál ár

2021. október 1-ig (egyösszegben)
400 000Ft
  • Részvétel az elméleti oktatáson
  • Részvétel a gyakorlati oktatáson
  • A tanfolyam spirálozott jegyzete
  • Nyomtatott segédanyagok, ábrák
  • Tartalmazza a regisztrációs díjat

Részletfizetés

1+3 részletben
3x 130 000Ft /hó
  • Részvétel az elméleti oktatáson
  • Részvétel a gyakorlati oktatáson
  • A tanfolyam spirálozott jegyzete
  • Nyomtatott segédanyagok, ábrák
  • regisztrációs díj + 3 részlet *

* Részletfizetési tudnivalók:

Tanfolyamunkon lehetőséget biztosítunk a tandíj részletekben történő fizetésére. Ebben az esetben a következő módon kérjük a befizetést:

60.000 Ft regisztrációs díj – jelentkezéskor, 1. részlet: 130.000 Ft (október 1-ig), 2. részlet 130.000 Ft (november 4-ig), 3. részlet – 130.000 Ft (december 4-ig). Így a tanfolyam teljes díja 450.000 Ft.

* Vizsga nélküli részvétel

Tanfolyamunkon lehetőséget biztosítunk a vizsga teljesítése nélküli részvételre is. Ebben az esetben a tanúsítványt és a kreditpontokat nem tudjuk kiadni, azonban oklevelet adunk az elvégzésről. A vizsga nélküli teljesítés ára 330.000 Ft. 

Oktatási helyszínünk, a Medical Healing Point

kínai orvoslás - Holistic Academy
kínai orvoslás - Holistic Academy
kínai orvoslás - Holistic Academy
kínai orvoslás - Holistic Academy

Képzéseinket Budapesten a Medical Healing Point Egészségközpontban tartjuk, az Andrássy út közvetlen szomszédságában, a Kodály köröndnél.

Autóval a közeli utcákban tudsz parkolni, tömegközlekedéssel pedig az 1-es metró (földalatti) és a 105-ös busz Kodály körönd megállójától 3 perc sétával, a 72-es trolibusz Szinyei Merse Pál megállójától 5 perc sétával megközelíthető.